Tisztelt házasulandók

Köszönöm hogy rám gondoltak esküvői mulatságukkal kapcsolatosan.

 

Természetesen nagyon szívesen veszek részt abban, hogy azon a jeles napon vendégeikkel együtt remekül érezzék magukat és valamennyien sokáig emlékezzenek a kitűnő hangulatú estére, éjszakára. Mivel az elmúlt 15-20 évben több száz esküvőn táncoltattam az ifjú párt és a násznépet, így meglehetősen nagy rutinnal kezelem az ilyen rendezvényeket.

 

Zenei repertoárom a 70-es évektől napjaink legfrissebb slágerein át szinte minden műfajban széles skálán mozog, így az önök által megjelölt kérések sem okoznak gondot. A táncos programrészben is szívesen teljesítem a zenei kívánságokat akár az előzetes lista alapján, akár a közönség részéről a helyszínen kért, előre nem egyeztetett kívánságlistából - amennyiben azok beleilleszthetők a programba -. A rendezvényeken használatos hang-, és fényberendezések a legkiválóbb minőségű felső kategóriás eszközök kivétel nélkül, így pazar látványt és kitűnő minőségű hangot varázsolunk minden rendezvényre.

 

Egy megbeszélt időpontban – akár helyszíni bejáráshoz kapcsolódóan -egyeztethetjük a konkrét igényeket, zenei kívánságlistát, tervezett forgatókönyvet, technikai szükségletet, árakat stb.

 

A költség keretekhez igazítva, egyedi megbeszélések folyamán közösen alakíthatjuk ki a megfelelő, mindkettőnk részére vállalható végösszeget.

Zenei szolgáltatásunk nincs időkorláthoz kötve, nincsenek óránkénti felárak, de amennyiben jóval reggel 5 óra utánra tervezik a táncmulatság végét, az már anyagiakban külön megbeszélés tárgyát képezi, de általában megkezdett óránként 10.000 Ft

Budapesti színhelyre vonatkozó átlagos ár 2018-ban: 185.000 Ft.

Kisebb létszámú (35-40 fős) esküvők esetén ahol csak minimál technikára van szükség és jóval rövidebb is az átlagosnál, abban az esetben közösen személyre szóló árat alakítunk ki.

 

Mivel a szertartások hangosítása teljesen különálló felszereléssel történik - amelynek minimál költsége is legalább 20.000 Ft -, de ezt a tételt külön nem érvényesítjük a csomagban a végösszeget illetően, ezért amennyiben a helyszínen nincs szertartás, értelem szerűen ez a tétel nem csökkenti az összköltséget.

Az ajánlatomban található alap csomag a következőket tartalmazza:

 

  • a komplett hangtechnika (Az alapfelszerelésben 2 db compact Martin Audio W3P hangfal található a hozzá tartozó LAB gruppen FP 10.000Q végerősítővel és a MESA DOLBY LAKE rendszerprocesszorral),

  • a dekorációs világítás – 10 programvezérelt Involight 6 színű (RGBWAUV) LED 24x12W vezérlővel - terem háttérvilágítás (surlófények),

  • LED diszkófények (állványon kereszttartóval 4 db SLIM PAR 64 LED)

  • 2 db Chauvet forgófejes intelligens 35W LED robotlámpa vezérlővel,

  • 8 db programvezérelt LED PAR 64 RGB SLIM Light vezérlővel

  • DJ pultot (teljes backline 3 db PIONEER CDJ 2000 NEXUS2 CD játszó, 1 db Allen & Heath XONE 92 DJ mixer),

  • 1 db Beyerdynamic )))) TG-X 58 vezetékes mikrofon

  • 1 db Sennheiser SKM300-835G3 wireless professional mikrofonszett

    Helyszíni szertartás esetén:

  • 2 db Electro-Voice ZX-A1 aktív hangfal, K&M hangfal állványok,
  • 1 db Allen & Heath ZED SIXTY 10 FX keverőpult
  • 2 db PIONEER CDJ 2000 NXS CD játszó
  • 1 db Sennheiser SKM300-835G3 wireless professional mikrofonszett, K&M mikrofonállvány

 

Csupán a teljesség kedvéért említem meg, hogy az itt felsorolt eszközök összértéke közel 10 millió Forint, mennyisége pedig teljesen megtölt egy Mercedes Sprinter teherautót, amelynek telepítése 2 fővel másfél-két órát vesz igénybe, azaz az első vendég érkezése előtt 2 órával érkezünk a helyszínre és megkezdjük a felszerelésünk telepítését. Ezt a néhány sort csak azért tettem közzé, mert többen szóvá tették, hogy miért ilyen drága a szolgáltatásunk. Csupán tájékoztatásul említem meg, hogy – mivel nem csak lemezlovasként élem az életemet, de 25 éve töretlen lendülettel vezetem a cégemet, amely különböző rendezvények hang– és fénytechnikai kiszolgálására szakosodott – egyre több olyan esküvőn is részt veszek mint technikai szolgáltató, amelyen nem én vagyok a lemezlovas, mert a lemezlovasok egyre inkább nem tudnak fenntartani egy ilyen sok milliós technikai arzenált, így örömmel rendelik meg tőlem a teljes technikai szolgáltatást, mert tudják, hogy minden téren professzionális technikát és precíz, pontos kiszolgálást kapnak. Bármennyire is hihetelen, de egy ilyen szintű technika bérleti díja (szállítással, építéssel, bontással, technikusok díjával) tételes lebontással minimum annyi, de sokszor magasabb összeg mint amennyiért egy komplett esküvőt magam elvállalok a saját technikámmal. Az, hogy így szinte fellépti díjat nem számolva a magam számára mégis szívesen dolgozom, ez annak köszönhető hogy én magam is jól érzem magam abban a környezetben amelyben egy ilyen profi technika szolgál ki, valamint nyilván benne van a szakmám iránti szeretet és az a sok pozitív visszajelzés amelyeket a pároktól kapok egy-egy esküvő után.

 

Ezek után gondolom érthető, hogy miért nem akarok és nem is tudok árban versenyezni azokkal a „kollégáimmal” akik bár lehet hogy valamennyivel olcsóbbak, a legtöbb esetben egyedül mennek egy személyautóval és annyi a technika, amennyi abba belefér.

Én minden esküvőt olyan színvonalon szeretek kiszolgálni, mintha az a sajátom lenne és semmit nem bízom a véletlenre. Szeretem a munkámat és a legnagyobb örömömre a megrendelőim is szeretnek velem dolgozni.

 

A fenti összegben (mint egységcsomag) szerepel valamennyi berendezés bérleti díja, valmint azok felszerelése, kábelezése, építése és bontása,

-a technikus(ok) díja,

 

  • DJ (műsorvezető) tiszteletdíja

  • Budapesten a teherautóval történő szállítás költsége.

  • Budapest területén kívül a teherautóra szállítási költséget számítunk fel, amely 120 Ft/km és oda-vissza útra fizetendő.

 

A nagyobb létszámú esküvőkhöz (120 fő fölött), vagy nagyobb légterű színhelyhez, esetleg szabadtéri esküvőkhöz szükséges és ajánlott nagyobb hangtechnika, valamint a házaspár részéről felmerülő egyéb kívánságok külön megbeszélés tárgyát képezik.

Szükség esetén vetítéshez 3000 ANSI Lumen nagy fényerejű professzionális projektort és hozzá földön álló (1.80x2.40) vásznat 15.000 Ft költségért tudunk biztosítani. Igény szerint ehhez laptopot is adunk külön díj felszámítása nélkül.

Esküvői munkáimról készült fotók, valamint egyéb munkáimról leírások találhatók web oldalaimon www.cserhalmigyorgy.hu valamint a www.noys.hu oldalakon, de a manapság napi használatban jól működő és mindenki számára elérhető Facebook oldalamon találhatók a legfrissebb képek az esküvőkről és hasonló táncos rendezvényekről. https://www.facebook.com/djcserhalmi

 

Remélem sikerült apró betekintést nyújtanom a munkámba.

A további kérdések megbeszélésére akár telefonon, akár személyes találkozásunk alkalmával nyílik lehetőség.

 

Telefonszámaim: 06 30/9/424.737   és 06/20/9/458.300

 

 Szívélyes üdvözlettel:

 

Cserhalmi György - Életműdíjas lemezlovas